2020 © Tia Mahallt

Minden jog fenntartva!

Jelen történet bármilyen formában történő másolása, sokszorosítása a szerző előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül NEM engedélyezett.

Borító: Miklós Nikolett

Köszönöm segítőim támogatását!

MN

Heath teljesen ledöbbent attól, amit Reneé mondott. Alig néhány méterre tőle, két vadidegen választ adhat a kérdéseire.

- Ezt mégis hogy érted? Mi az, hogy ők tudják? És te egyáltalán honnan tudod, hogy tudják? - Olyan rémült tekintettel nézett a lányra, mintha most veszített volna el mindent és nem egy évvel ezelőtt. Csak az zakatolt a fejében, elérkezett a pillanat, amikor végre kiderül az igazság. Ez a két férfi tud valamit. Valamit, amit ő hiába próbál kibogozni.

- Az előbb, amikor a rendeléseteket készítettem, beszélgettek a pult előtt. Valami idegen nyelven, és ez a két szó is elhangzott a végén. Pontosabban, amit most te mondtál - nézett Rodgerre csodálkozva - esküszöm, ugyanezt mondták ők is. Még meg is jegyeztem, milyen érdekes nyelvet használnak. Azután idejöttem. Ennyi történt.

- És? Mit jelent? Azt is mondták? - sürgette Heath. Úgy érezte, mintha a levegő is megállt volna körülöttük, amíg a válaszra várt.

- Nyilván nem kérdeztem meg, miről beszélnek, azért annyira bunkó nem vagyok. Bocs! - nézett vissza kicsit mérgesen. - Mit kellett volna tennem? Megkérni, hogy fordítsa már le a privát beszélgetésüket, mert a barátom mindjárt rá fog kérdezni? Ne nevettess!

- Akkor majd én… - állt fel a székről hirtelen, de mire megint a pult felé nézett, már nem voltak sehol. - Hova lettek? - fordult körbe kétségbeesetten. - Nem hiszem el! Most végre megtudhatnék valamit.

Úgy viselkedett, mint egy őrült. Csak az zakatolt a fejében, hogy beszélnie kell velük. Kipattant a bokszból és elindult a kijárat felé. De amikor feltépte az ajtót, már csak azt tudta végignézni, amint elhajtanak egy terepjáróval. Kiszaladt a Mary’s elé, de hiába integetett és kiabált, nem vették észre. Szinte égette a tehetetlen düh. Megfordult, és elindult az autója felé, amikor a többiek is kiléptek az ajtón.

- Utánuk megyek. Még beérhetem őket - hadarta. Rodger mellélépett és próbálta megakadályozni, hogy a barátja hülyeséget csináljon.

- Heath! Állj le! Nem zaklathatsz vadidegeneket.

- Miért?

- Állj! Le! Vegyél mély levegőt és…

- Nem veszek! Végre találtam valakit, aki segíthet. Mi ütött beléd? Ahelyett, hogy támogatnál, visszatartasz! - lökte félre és ment tovább.

- Hé, öreg, ne már! Nyugodj le! Éppen azt próbálom - ragadta meg a karját, meg kellett állítania. - Miután te eszeveszett rohanásba kezdtél, én megkérdeztem Tomot, feltűnt-e neki valami, miközben kiszolgálta őket. Azt mondta, hallotta fél füllel, amikor Renée beszélt velük, és azt is, amikor megjegyezte, milyen érdekes idegen nyelvet használnak. Ismered Tomot. Kíváncsi lett, ezért figyelte őket, hátha ő is elcsíp belőle valamit. Viszont miután az én szexi csajom kijött hozzánk, már csak érthetően dumáltak - Heath türelmetlenül tett egy lépést hátra, a kocsija felé. -  Ami most jó hír, mert megtudta, hogy itt lesznek egy darabig - próbálta maradásra bírni. - Valakihez jöttek. Azt persze nem tudjuk, kihez, de még ide is tutira benéznek a napokban, ők mondták - nyugtatta tovább a barátját. - Úgyhogy, kérlek, ne viselkedj úgy, mint egy őrült és ne támadd le őket. Tuti, hogy a városban lesznek pár napig. Kiderítjük, hova jöttek és miért. Ok?

Heath alig fogta fel a szavakat. Csak arra gondolt, utol kell érnie a két férfit. Végül mégis be kellett látnia, talán igaza van Rodgernek. És, bár erős volt a csábítás, nem szállt be a kocsiba. Forgatta a fejét körbe-körbe, toporgott egy helyben. Végtelenül tehetetlennek érezte magát.

- Mégis hogy akarod kideríteni? - kérdezte széttárt karokkal. Próbált lehiggadni. Egyik lábáról a másikra állt, a szíve úgy kalapált, mint egy gőzmozdony. - A picsába, Rodg! Talán ők az egyetlen esélyünk arra, hogy kiderítsünk valamit Pixie-ről.

- Ha kell, még apámat is megkérdezem, csak most higgadj le! - Komolyan beszélt. Ő is látta a lehetőséget, de tudott tiszta fejjel gondolkozni. Pedig ez legtöbbször pont fordítva szokott történni. Várta Heath mit reagál, és miután végre kiengedte görcsös izmait, elhitte, hogy nem fog utánuk rohanni. Bár a fiú nem volt boldog, belátta: könnyebb dolga lesz, ha nem ajtóstól ront a házba. Minden porcikája üvöltött, amiért maradt, de nagyon igyekezett nem elrontani a váratlanul kapott esélyt.

***

Bařønne a posta melletti sikátor bejáratánál állt a ház sarkának dőlve. Bal lábát hanyagul átvetette a jobb mögött és merengve figyelte a jelenetet a park túloldalán. Látta, amikor Hørhe és Demęrø elhajtottak. Majd Heath-t, ahogy kiront az ajtón és utánuk akar menni. Fogalma sem volt, mi történhetett a Mary’s-ben, de érdekesen kezdtek alakulni a dolgok. Amikor úgy gondolta, csitultak a kedélyek, elindult a kis csapat felé. Átment a parkon, bement utánuk és egyenesen a szokott bokszhoz ballagott. Mire odaért már mindenki újra az asztaluknál ült. Rodger vette észre őt először.

- Hello, Barnny! - derült jó kedvre. - Mi szél hozott erre?

- Sziasztok! Csak a szokásos. Heath-t keresem. Kéne egy kis szervíz a motoron.

Mindenki a fiúra nézett, aki eddig nem is figyelt oda, mi történik körülötte.

- Hali! Mit csináltál már megint? - kérdezte, miután észrevette a férfit.

- Letört az egyik tükröm a minap. Kiugrott elém egy nyúl az erdei úton. Semmi extra, de ki kéne cserélni.

- Egy nyúl törte le a tükrödet? Sose hallottam még ilyet. Mondtam már, mindig milyen hihetetlen dolgok történnek veled, barátom? - röhögött fel Rodger.

- Valahogy úgy - válaszolt széles vigyorral és beült a bokszba, arrébb tolva Heath-t. Ha az asztalnál bárki tudná, mennyi elvesztegetett energiájába került mindig kitalálni valami banális balesetet, amivel a fiúhoz hozhatja a motort…

Évek óta járt már ide, rendszerint tavasztól őszig. Öt éve játszotta már a motoros havert a csapatban. Amióta Pixie és Heath igazán összemelegedtek. Csendben figyelte a történéseket és elraktározott minden apró információt. Talán ő volt az, aki a legtöbbet tudott a jelenlegi helyzetről. De végtére is ez volt a munkája. Kém volt, mindig, mindenhol. És piszok jó volt benne. Most persze sokkal jobban kell vigyáznia, ha nem akar összefutni Hørhe-val és Demęrø-val, de per pillanat fontosabb, mint valaha, hogy szemmel tartsa a fiút. Teszi, amihez a legjobban ért. Figyel. Raktároz. És arra tereli a dolgok menetét, amerre az érdeke kívánja. Ez esetben saját maga felé. Azt nem tudta, Hørhe mennyit hitt el abból, amit még Ąmerýne-ben mondott neki, de a bogarat elültette a fülében. A kis ízeltlábú pedig úgyis teszi majd a dolgát. - Hol a motor? - rántotta vissza a valóságba a kérdés. - Mennyire sürgős? Mostanában kevesebb időm van. Persze megnézem, de valószínűleg rendelni kell az alkatrészt. Attól függ, mennyire sérült.

- Nem gond. Holnap átviszem - mondta. - Most megyek, szerzek én is valami kaját.

Felállt és a pulthoz indult. Akárhányszor arra gondolt, Hørhe és Demęrø mit sem sejt még a teljes történetből, mindig jót nevetett magában. - Milyen furcsa: a történelmet valójában mindig olyanok írják, akik aztán semmit nem kapnak a dicsőségből és a feledés homályába vesznek - gondolta. De mielőtt ez megtörténik, még ráébreszti őket néhány dologra. Amit keresnek, nem ott van, ahol hiszik. A világot nem ők fogják megmenteni. Mennyire szeretné látni az arcukat, amikor ráébrednek, végig vakvágányon voltak.

- Hello, Tom! Adj egy extra hambit! Rohadt éhes vagyok - lépett vigyorogva a pulthoz.

Sok embert ismert Lake Town-ban. Ő volt a városból vidékre menekült magányos farkas, aki az erdei kisházban lakott tavasztól őszig. Minden évben átköltözött, amikor elég szép lett az idő a motorozáshoz. Beédesgette magát az emberek közé és figyelte őket. Valamivel fiatalabb volt Demęrø-nál, de ma már mit sem számított az a kis híján fél évszázad. A befolyás volt az ő fegyvere. Meg persze a kiélesedett érzékei, amik a kapu innenső oldalán sokkal érzékenyebbek voltak, mint otthon.

Befolyás. Kényes terület és még mindig nem fejlesztette tökélyre. Embereket, tûnðiket tudott mindenfélére rávenni. Persze nem irányította őket, de hatni tudott rájuk. Hittek neki, bíztak benne, sokszor vakon. Saját maga fejlesztette az erejét. Neki sajnos nem adatott meg, hogy iskolába járjon. Árvának született, valószínleg valamelyik nemes fattyaként. A legtöbb gyerek ezért került az árvaházba. Ritkán amiatt, mert szegény házba született és a szüleit elvitte valami szerencsétlenség. Már gyerekként észrevette a kiváltságokat, amiket ki tudott kicsikarni a nevelőktől. Akkor lepődött meg először igazán, amikor koszos és rongyos ruhákban a péktől kenyeret kunyerált, de az nem elkergette, hanem mosolyogva hozott neki. Néhányszor persze megütötte a bokáját, de ahogy nőtt és komolyodott, úgy jött rá, milyen vékony az a mezsgye, ahol mozoghat. Nem volt szabad túlzásba esnie, nehogy kiderüljön, szándékosan befolyásol másokat. Mindig megszerezte, amire szüksége volt, de soha nem többet. Olyan fegyvere lett, amit nem ismertek mások. Ez lett az ő második pajzsa. Ő irányította az eseményeket és még csak nem is vették észre. Olyan ereje volt, amiről nem tudott senki. És nem ez volt az egyetlen titka. Mert amitől leginkább felállt a szőr a tarkóján, hogy akár akarta, akár nem, személyesen is érintett lett a történetben.

- Kész! Parancsolj - mosolygott a pult túloldalán Tom, miközben elé rakta a hamburgert.

Ó, ha tudnád, barátom! - gondolta magában - Kösz az ingyen kaját. Megint. - nézett rá vissza önelégülten.

- Jó étvágyat! - fordult el a srác, és otthagyta. Természetesen pénzt ma sem kért.

- Meg lesz - motyogta az orra alatt. Sosem mondtam, hogy tisztességes vagyok.

vége

A történet előző és következő részeit megtalálod a fejlécben jobb oldalon elhelyezett "A Jövendölés" linkre kattintva.